Szakmai oldal: technológia, termékismertetők, referenciák
|
Írta: Vitéz Éva
|
2016. szeptember 29. csütörtök, 00:00 |
2016. szeptemberében rendezték meg a nemzetközi jelenléttel bíró német gőzfejlesztő gyár krefeldi központjában azt a találkozót, ahol a világ CERTUSS képviseletei oszthatták meg egymással tapasztalataikat, tudásukat és elképzeléseiket. A kizárólagos magyarországi képviselet öt fővel volt jelen a rangos rendezvényen, ahol a hivatalos megbeszélések és előadások mellett volt lehetőség szervezett műszaki témájú kirándulásokon is részt venni.
|
Bővebben...
|
|
Írta: Vitéz Éva
|
2016. szeptember 27. kedd, 00:00 |
Mivel a CERTUSS-nál mindent tudni kell a gőzről, megkérdezték tőlük, hogy valójában mekkora a súlya egy felhőnek, hiszen az nem más, mint gőz.
Minden gyermek tudja, hogy ami az égbolton a fejünk felett van, „csak” vízgőz. S amikor a felhőkép szinte súlytalanul lebegőnek vagy komoran fenyegetőnek tűnik, néha könnyeden vidám, majd sötétségbe borul az égbolt – kérdésessé válik, hogy vajon ezekből kiindulva lehet – e mérni a felhők súlyát? Amit erre a tudomány válaszol, több mint meglepő. A felhők súlyának megállapításához két tényező szükséges: az egyik a felhő mérete, nagysága; a másik pedig az, hogy mennyi vizet tartalmaz. |
Bővebben...
|
Írta: Vitéz Éva
|
2016. augusztus 25. csütörtök, 09:34 |
A gőzgéphez, a valaha volt legnagyobb műszaki innovációhoz vezető út
A kép forrása:indafoto.hu Otto von Guericke 1602. november 20-án született Magdeburgban. A légüres térrel kapcsolatos kutatásai a valaha volt legfontosabb műszaki innovációhoz vezettek: a gőzgéphez. Kimutatta, hogy a levegőnyomás a „kiürített” tartályban lévő dugattyút óriási erővel nyomja le. |
Bővebben...
|
|
Írta: Vitéz Éva
|
2016. július 25. hétfő, 14:08 |
319 kiállító, 112 ország látogatói
Látogatók és a kiállítók egyaránt elégedettek lehettek a Frankfurtban megrendezett öt napos Texcare International kiállítással, amely idén 319 kiállítónak adott otthon, 28 országból. A látogatók pedig 112 országból érkeztek, hogy megismerjék a legújabb termékeket és innovációs megoldásokat a mosodatechnológia, tisztítótechnológia- és textilipar piacán. A gőz hazánkban is nélkülözhetetlen a textiliparban, valamint a mosodaiparban is fontos szerepet játszik. A szegedi SZEFO Zrt. a nano-silver technológiai eljárás során CERTUSS gőzfejlesztőt alkalmaz, amely által termelt gőz segítségével kerülnek a nanorészecskék a textília szerkezetébe, ahogy erről korábbi cikkünkben részletesen írtunk. További képek a Bővebben gombra kattintva |
Bővebben...
|
Írta: Vitéz Éva
|
2016. július 25. hétfő, 10:31 |
Gőzfejlesztő használata a Szerencsi Bonbon Kft.- nél
Retró szelet, Vár csokoládé, Állat ABC, tejkaramella és gyümölcsös karamella. Ki ne emlékezne ezekre a felejthetetlenül kedves ízélményekre, amelyek végigkísérték sokunk gyermekkorát? Az 1996-ban alapított Szerencsi Bonbon Kft. féltve őrzi a Szerencsi Csokoládégyárban gyártott termékek hagyományát. Régi ízvilág, régi csomagolás új gyártási technológiával párosítva. A Szerencsi Bonbon Kft. kifejezetten a cukorkák előállítása során alkalmazza az ipari gőzt, amelynek jelenléte a gyártásban elengedhetetlen, a különböző oldatok készítéséhez, főzéshez és besűrítésre alkalmazzák legfőképpen. A technológiát a Szerencsi Csokoládégyárban is használták már, minimális változtatásokkal, illetve precíziós beállításokat alkalmazva a gőzfejlesztő a mai gyártási igényeket is kielégíti. |
Bővebben...
|
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
|
Oldal 4 / 43 |